Zalakaros
Ez a szelídgesztenye-csoport egy 0,4 hektár területű védett bükkösben található. A faegyedek egy 1912-ben elpusztult, maj...
Zalakaros
A közel 800 éves település nemzetközi hírnevét termálvízkincsére épült fürdőjének köszönheti, minősített gyógy...
Zalakaros
A honfoglalás 1100. évfordulóján állították fel a Gyógyfürdő téren a honfoglaló vezérnek emléket állító Árpád-e...
Zalakaros
A katolikus templom mellett, a Hősök terén, 1992-ben állíttatta fel az önkormányzat a márványból készült Hősi emlékm...
Zalakaros
A Művelődési Házban rendezett, Zala élő népművészete című kiállításon a helyi alkotók, fafaragók, keramikusok, cso...
Zalakaros
A Felsőhegyen - a honfoglalás ezeregyszázadik évfordulóján - avatták fel a szőlő és a bor védőszentjeként tisztelt Or...
Zalakaros
A fedett fürdő előtt 1967-ben állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond Vízbe lépő nő című bronzszobrát, a település...
Zalakaros
Zalakaros egyik nevezetes pontja a kilátó, amely a település Zalamerenye felöli határán található. A kilátóból csodál...
Zalakaros
Kevés település érezheti magát abban a szerencsés helyzetben, hogy templomot építtethet magának, még kevesebben mondhatj...
Zalakaros
A Dísz tér Zalakaros egyik leglátványosabb központi tere.
A Strandfürdő nyári bejárata és a Hotel MenDan ál...
Zalakaros
Zalakaros régi temploma a Szent Anna kápolna, a település régi központjában található.
Az Ófalu régi parasz...
Zalakaros
A karosi domboldal fekvése igen kedvező a szőlő számára.
Évszázados hagyománya van a szőlőművelésnek, és...
Római kori romkert - Hévíz
Az Attila utca végén található római kori romkert 2010 -re teljes egészében felújításra kerül. Rendezett környezetben ...
Hévízi gyógytó - Hévíz
A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava, mely testet és lelket egyaránt felüdí...
A Hévízi- tó fürdő szomszédságában a Deák téren a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár és a Hévíz Galéria várja lát...
A halott római katona sírja - későrómai téglasír - Hévíz Egregy városrészében található. A sír téglából, oltatla...
A hévízi ArtMozi - Fontana Filmszínház, egy – 2005-ben felújított – vetítő teremmel rendelkezik, ami 104 főt tud befo...
A Széchényi utcai nagy parkoló melletti felsorakozó épületek alkotják az úgynevezett „büfé sort”. Ha a Keszthely fel...
Jézus Szíve templom - Hévíz
Az Egregyi városrészben található, két különböző korban épített részből áll. Közelében található a római korbó...
A 13. században épült Árpád- kori templom, amely a tájba helyezett román stílusú falusi kistemplomok legszebbike, Hévíz...
A Fő téren álló városháza 1769-ben, késő barokk stílusban Hofstädter Kristóf tervei alapján, megyei szállásháznak ...
Gótikus plébániatemplom - Keszthely
A város főterén láthatjuk a gótikus plébánia templomot, mely már 1386-ban létezett. A templom a ferencesek számára ép...
Festetics kastély - Keszthely
A sétáló utca folytatása a Kastély utca, amely a Festetics kastély főbejáratához vezet. Valaha itt éltek az uradalom alk...
Helikon-emlékmű - Keszthely
Keszthely legnagyobb zöldterülete a XX. század elejétől fokozatosan kialakított Helikon park, melynek közepén áll az 1921...
Közvetlen a városközpont alatt, a hajóállomástól délnyugati irányban található fürdő hosszan elnyúlik a Balaton-part...
Helikon strand - Keszthely
Az I. világháborút követően a megnövekedett vendégforgalmat a szigetfürdő már nem tudta fogadni, ezért a partot rendezt...
Balatoni Múzeum - Keszthely
A megye legrégebbi - 1898-ban alapított - múzeuma mutatja be a tó környékén a legteljesebben a Balaton történetét, a tó...
Helikon Kastélymúzeum - Keszthely
A város kulturális rangját leghíresebb birtokosai, a Festeticsek teremtették meg. XVIII. századi kastélyuk fő látnivalój...
Babamúzeum - Keszthely
Közép-Európa legnagyobb babamúzeuma Keszthelyen található. Létrehozóinak célja, hogy a magyar embert megismertessék saj...
Az ország legnagyobb panoptikuma, hol közel félszáz viaszfigura szemlélteti múltunk nagyjait. A királyok, fejedelmek, hadve...
Készítette: Miskei Ilona néni, aki 1920-ban született, és 1975-tól 14 éven át 4.5 millió pannon-tengeri csiga felhasznál...
Marcipán Múzeum és Cukrászda - Keszthely
A családias hangulatú cukrászdában a különleges marcipándesszertekből is széles a választék. A cukrászda mögötti Mar...
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a keszthelyi Agrártudományi Főiskola közös összefogása tette lehetővé, hogy a tanint...
Rádió és Televízió Múzeum - Keszthely
Magyarországon egyedülálló kiállítás. A látogatók egy helyen tekinthetik meg a régi rádiókat, lemezjátszókat, zenesz...
Balaton Kongresszusi Központ és Színház - Keszthely
Évente 100 - 120 színházi előadás zajlik az épületben. Az intézményben és annak közreműködésével zajló kulturális...
A Sétakert a város legnagyobb területű, 4 hektáros parkja. Már az 1850-es években létezett egy városi sétatér-alapítv...
Alsóvárosi templom és kolostor - Nagykanizsa
Az alsóvárosi templom, hivatalos nevén Szent József plébániatemplom, a város legértékesebb műemléke. 1702-14 között ...
Az épületek helyén 1881 előtt Kiss József gombkötő emeletes háza állt, valószínűleg itt lakott Hoffmann Mór tanár, s...
Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1857-ben ügynökséget létesített Nagykanizsán. A Csengery és Fő utca sar...
A város földesura építtette a XVIII. század közepén barokk stílusban, később klasszicista vonásokat is nyert. Eredetile...
Zsinagóga
- Nagykanizsa
Az egyszerű külsejű klasszicista épületet 1807-21 között építette a 375 tagú zsidó hitközség a helyi földesúr támo...
Arany Szarvas Vendéglő - Nagykanizsa
A méltán híres Arany Szarvas Szálloda és Vendéglőt Knortzer György Vendéglős 1875 áprilisában kezdte építeni. Annak ...
A szecessziós építészet mintájául is szolgálhatna ez a gazdagon díszített ház, amely felrúgva a stílusbeli kötöttsé...
Jézus Szíve templom - Nagykanizsa
Korábban a helyén temető állt, amit 1784-ig használtak. 1764-ben Nepomuki Szent János tiszteletére egy kisebb barokk temet...
Grünhut-ház - Nagykanizsa
A romantikus stílusú kereskedőházat Grünhut Fülöp gabonakereskedő építtette 1860 körül.
Lakása az emelete...
Gutmann-palota - Nagykanizsa
A szépvonalú, klasszicista házat 1820-ban építették.
Kereskedőházra jellemző a magas, kőkeretes, vetőköves...
Kereskedelmi Kaszinó - Nagykanizsa
1835-ben 60 taggal alapítottak egy szervezetet Kaszinó néven, aminek első elnöke Darás József volt. Az egyesület alapszab...
Az Erzsébet tér 15. szám alatti ház udvarának keleti oldalán látható egy késő barokk stílusú emeletes épület. 1800 k...
Pénzügyi Palota
- Nagykanizsa
Az Osztrák-Magyar Bank fiókjaként a történelmi Magyarország egyik legkorábbi pénzintézményét hozták létre Nagykanizs...
Thúry György Múzeum - Nagykanizsa
1705-12 között épült a kanizsai vár tégláiból a város legrégebbi háza. A Batthyány-család tulajdonát képezte, a kan...
Városháza
- Nagykanizsa
A barokkos hatású Erzsébet teret nyugatról a Városháza háromszintes, szinte teljesen dísztelen épülettömege zárja. 193...
Medgyaszay Ház - Nagykanizsa
Ami ma nekünk természetes, száz éve még jócskán világcsodának számított. Jegyet váltunk és beülünk egy elsötétít...
Inkey kápolna - Nagykanizsa
1768-ban épült, négykaréjos alaprajzú centrális barokk műemlék kápolna. Inkey Boldizsár, családjának talán legjelent...
A 17°-os keleti hosszúsági kör emlékmű - Nagykanizsa
A város területén halad át a 17. délkör, amelynek megjelölésére- az országban egyedülálló földrajzi emlékhelyként-...
Szentháromság szobor - Nagykanizsa
A barokk stílusú szoborcsoportot Inkey Boldizsár- Kanizsa földesura graz-i mesterekkel faragtatta 1758-ban.
Közé...
Török-kút - Nagykanizsa
A műemlékjegyzékben műemlék jellegűként nyilvántartott díszkút nyolcszögletű medencéje a hagyomány szerint török k...
Turulmadár
- Nagykanizsa
1933. év pünkösdjén impozáns ünnepség keretében avatták föl a Turulmadarat, Árpád nemzetségének totemállatát, vala...
Várkapu emlékmű - Nagykanizsa
Kanizsa egykori várának emléket állító alkotás a Vár úton áll. Az európai jelentőségű kanizsai várat osztrák utas...
1998-ban döntöttek arról, hogy a Vasemberház udvarán az aradi tragédia 150. évfordulójára a vértanúknak emlékhelyet á...
20. honvéd gyalogezred emlékműve - Nagykanizsa
Hybl József alkotása az Erzsébet tér délkeleti sarkán áll, az ezred első világháborúban elesett hősi halottainak áll...
48. gyalogezred emlékműve - Nagykanizsa
Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotása a Deák téren, amely az ezred első világháborúban elesett hősi halottainak állít eml...
Nagy-Magyarország emlékmű - Nagykanizsa
A nagykanizsai származású Schless István 1933 októberében 20 ezer pengős adományt tett egy a Fő utat lezáró, Eötvös t...
1842-ben klasszicista stílusban készült, urna alakú, formájában tulajdonképpen görög amforát idéző műemlék kőfaragv...
Magyar Plakátház - Nagykanizsa
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése „Megújuló Nagykanizsa” címmel fejlesztési koncepciót fogadott el 20...
Gimnázium - Nagykanizsa
A kétszintes, eklektikus épületet 1883-ban honvédlaktanya céljára készítették. 1904-ben a laktanya kiürült, helyét a g...
A városnak az az 1861-ben átadott épületegyüttese, ami elkészültekor az ország egyik legforgalmasabb pályaudvara volt. A ...
Református templom - Nagykanizsa
Vécsey Barnabás városi mérnök tervei szerint Kalmár Zoltán építési vállalkozó kivitelezésében, az úgynevezett róma...
A Kölcsey utca és a Deák tér sarkán álló szecessziós stílusú épület, melynek földszintjén egykor a Muskátli Cukrás...
Hevesi Sándor Művelődési Központ - Nagykanizsa
A város szülöttéről, Hevesi Sándorról elnevezett művelődési központ 1976-ban átadott épületének tervezője Erdélyi...
A helyi hagyomány szerint az épületet Kanizsa várának lebontott köveiből húzták fel 1740-ben. Volt uradalmi vendégfogad...
Erzsébet tér - Nagykanizsa
A város főtere. 1927-ig piac működött itt. 1927-ben a városrendezési terv már dísztérnek tekintette, ekkor nyerte el mai...
Cigány Holocaust emlékmű - Nagykanizsa
Csávás Csaba tervezte és faragta meg a XX. század cigány áldozatainak szobrát Nagykanizsán. A század első felének két...
Romlott-vár - Nagykanizsa
A várostól 3 km-re fekszik a köznyelvben csak Romlott-várként emlegetett erősség.
A helyi mondának több vált...
A temető - Nagykanizsa
1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hadikórháza épült a városban. A gondos ápolás mellett is sokan haltak itt ...
Izraelita temető - Nagykanizsa
Az Ady Endre utcában fekvő temető, amit a köznyelv zsidó-temetőként említ. Az 1780-as években, az akkori Izraelita temet...
Centrál Szálló - Nagykanizsa
A Fő út és az Erzsébet tér sarkán, 1913-ban emelt nagykanizsai szálloda. Helyén a múlt század elején a postautak talál...
MAORT-telep - Nagykanizsa
A Sétakert szomszédságában a város által felújított területen az 1940-es években felépített, képében országosan is ...
Hevesi Sándor Általános Iskola védett udvara - Nagykanizsa
Ahogy az oázis különleges szépsége és életet adó vize, zöld vegetációja megszakítja a sivatag egyhangú tengerét, úg...
Festetics-kastély
- Keszthely
A Keszthelyen található Festetics-kastély az ország negyedik legnagyobb, de legigényesebben helyreállított és berendezett ...
Georgikon Majormúzeum
- Keszthely
Európa első mezőgazdasági főiskolájának - melyet Festetics György alapított - egykori majorja, felszerelései és gépei ...
Egregyi templom - Hévíz
Hévíz városának egyik külvárosa az egykori Egregy község Árpád-kori templomáról nevezetes. Az Árpád-kori templom a v...
Tündérrózsák - Hévíz
A tó legszebb növénye a tündérrózsa Hévíz szimbóluma lett, s bekerült a város címerébe és zászlajába. Az indiai v...
A hévízi tavat körülöleli a véderő és park. A Deák Ferenc tér felől indulva számtalan sétaút közül választhatnak ...
Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház - Hévíz
Hévízen az évszázadok alatt a világon egyedülálló gyógyászat alakult ki, a hévízi komplex balneoterápia. A hévízi k...
A Szentlélek római katolikus templom 1000 fős befogadóképességével Hévíz legnagyobb temploma. Alapkövét 1996 májusába...
A református templomot 1995-98 között építették fel. Az épületen megjelenő márványdíszítés a magyar erdélyi reform...
Művészet alatt sokféle dolgot értünk. Ide tartozik a zene, éneklés, kézművesség, szobrászat, festészet, rajzolás, tá...
Városháza - Hévíz
A Kossuth Lajos utca 1. szám alatt található „új” Városháza a régi községháza helyén épült fel 1998-99-ben, melye...
Más néven tündérrózsák. Elsőként az indiai vörös tündérrózsa fajt telepítették sikeresen. Több más fajtával is p...
A sétány a Tófürdő körüli park részét képezi. A Sétáló utca végi Télifürdő épületétől indul és a Tófürdő ...
Sétáló utca - Hévíz
A Rákóczi utca teljes hosszában autós közlekedés nélküli sétáló utcaként funkcionál. Ez az utca köti össze a Széch...
Városháza - Keszthely
A Fő téren álló városháza 1769-ben, késő barokk stílusban Hofstädter Kristóf tervei alapján, megyei szállásháznak ...
Sétálóutca - Keszthely
A sétálóutcává alakított Kossuth Lajos utcát nemes anyagokkal, gránitlapokkal, bazaltkockákkal burkolták. Számos műeml...
Zsinagóga - Keszthely
A Pethő- vagy Goldmark-ház udvarának végében áll a belső felújításra váró zsinagóga.
A Pethő sarki zsid...
Mikus-ház - Keszthely
Mikus Gyula festőművész (Celldömölk,1905.okt.16.-Keszthely,1996.dec.6.)
Festészeti ismereteit önképzéssel szer...
Szentháromság-szobor - Keszthely
A Fő tér keleti végét a barokk stílusú Szentháromság-szobor zárja le. Festetics Pál állíttatta 1770-ben. Eredetileg a ...
Festetics György ülőszobra - Keszthely
Keszthely életében és fejlődésében meghatározó szerepet játszó Festetics György szobrát születésének 250. évfordul...
A gótikus templom Keszthely legrégebbi épülete, 1390. körül készülhetett el. 1974-ben fedezték fel a szentély falfestmé...
Szent Lőrinc-kápolna maradványai - Keszthely
A Várkertben találhatók a Szent Lőrinc tiszteletére szentelt kápolna alapfalai. Az ásatások szerint itt egy XII. századi ...
Az 1750. körül épült ház népies barokk homlokzata a "paraszt barokk" jellegzetességeit viseli magán, a közelmúltban ered...
Evangélikus templom - Keszthely
A német stílusjegyeket felvonultató templomot a XX. század 30-as éveiben Szeghalmy Bálint tervei alapján építették.
Fenékpusztai erőd - Keszthely
Keszthelytől délre, kb. 5 km-re található a maga nemében egyedülálló együttes. Az épületek nagyrészt még mindig a fö...
Fenékpuszta gazdasági épületeit, s később a kiskastélyt 1820-ban kezdte el építtetni a Festetics család. Fénykorát az ...
Goldmark-ház - Keszthely
Utcai frontja a XVIII. század első, míg az udvari szárnya a XVIII. század második felében épült barokk stílusban. 1769-b...
A Kis Szent Teréz Bazilika a kármelita rend legnagyobb temploma hazánkban. 1927-ben kezdték el az építését, 1938-ban szent...
Nagy Ignác Szülőháza - Keszthely
E házban született 1810-ben, az első modern, magyar újságíró, Nagy Ignác.
Nagy Ignác (Keszthely, 1810. októb...
Református templom - Keszthely
Szeghalmy Bálint tervei alapján épült az 1930-as években.
Népi, kalotaszegi stílusjegyekkel és székely kopjaf...
Az Újmajorban (ma Szendreytelep) született 1828-ban Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia.
Édesapja a Festetics urad...
Szent Miklós temetőkápolna - Keszthely
A kápolnát feltehetően az egykori Szentmiklósszeg kápolnájának romjai felhasználásával, 1713-ban építették újjá. ...
Fenékpusztai feketefenyősor- Keszthely
A Keszthelytől Balatonszentgyörgyre kivezető 71-es úttal párhuzamosan futó, az egykori Festetics majornál a kocsizó–...
Keszthelyi Kastélypark - Keszthely
A kastélypark a 75-ös főközlekedési út Keszthely belterületi szakaszán található. A 71. számú főút kettészeli a kor...
Asbóth-ház - Keszthely
A Festetics-uradalom tiszttartói lakásnak építtette a XVIII. század második felében.
A barokk stílusú házban ...
Festetics György szobra - Keszthely
A kastély bejárata előtt áll Festetics Györgynek -a Georgikon alapítójának-, a korabeli magyar irodalom mecénásának szo...
Helikon park - Keszthely
Ez a park a város legnagyobb zöldterülete. Hatalmas, évszázados fái alatt, az ápolt sétányokon kellemes sétákat tehetü...
Az idegenforgalom Keszthelyen is több mint 100 éves múltra tekint vissza.
Mindkét szálloda az 1890-es években é...
Lakóház - Keszthely
A sétálóutca képét barokk stílusú parasztházak határozzák meg.
Ez a ház tiszttartói háznak épült, 1770 körü...
Festetics-mauzóleum - Keszthely
A Szent Miklós-temető déli végében áll a Festetics család XIX. században emelt eklektikus, neoklasszicista mauzóleuma. A ...
Védett vadgesztenyesor - Keszthely
Keszthely település központjából, a Balaton múzeum elől indul a kettős védett fasor, mely a Csókakői patakig mintegy h...
Kis-Balaton - Keszthely
Valaha a Balaton nyílt vizű öble volt, amely az idők során hordalékkal feltöltődött, és lápos sás- és nádtengerré v...
Gyenesi Szent Ilona templom - Gyenesdiás
Az akkor még Keszthelyhez tartozó gyenesi szőlőhegy lakói már 1807-ben elhatározták, hogy Isten tiszteletére kápolnát e...
Diási Havasboldogasszony templom - Gyenesdiás
A Havi Boldogasszonynak szentelt kápolnát 1894-ben építették egy korábban ott állott kápolna helyére Radits Ákos budapes...
Darnay (Dornyai) pince - Gyenesdiás
A XII. századból megmaradt boronapince a népi építészet eredeti, tipikus darabja. Mestergerendájában olvasható az 1644-es...
Mária szobor – Patrona Hungariae - Gyenesdiás
A 71-es főút fölé magasodó dombon, fokozottan védett természetvédelmi területen áll a Szűz Mária szobor, amelyet 1990-...
Festetics kilátó - Gyenesdiás
A gyenesdiási Nagymező nyugati oldalán gyalogösvényeken juthatunk fel a Kerek-hegy legmagasabb pontjára, amelyen a háromszi...
Vadlánlik -Gyenesdiás
A Ló-hegycsoport egyik oldalában kis barlangnyílás húzódik meg, amelyet a környékbeliek évszázadok óta egyetemlegesen V...
Murvabánya - Gyenesdiás
A Balaton északi partján Keszthely mellett Gyenesdiáson a 71-es útról a templom mellett északra kanyarodva haladunk felfelé...
Bringatanya - Gyenesdiás
A Bringatanya Gyenesdiáson a strand előtt a vasúti átjáró közelében, közvetlenül a kerékpárút mellett található. A ...
Nagymező - Gyenesdiás
Nagymező a Keszthelyi-hegység egyik legkedveltebb kirándulóhelye, ahol kiépített szalonnasütőhelyek, asztalok - padok, foc...
Kapernaum - Gyenesdiás
A Kapernaum Izraelben a Genezáreti tó partján elterülő városka neve, ahol Jézus szívesen időzött. E helységről nevezt...
Pásztorház – Régészeti gyűjtemény - Gyenesdiás
Korábban tipikus, népi építészeti emlék. A XIX. század közepén épült, mint a község csordásának szolgálati lakása...
Nepomuki Szent János-forrás és szobor - Gyenesdiás
2000-ben a Szent János-forrást felújították: vállalkozók, és a Forrásvíz Természetbarát Egyesület restauráltatta a f...
Bálványos regős prés - Gyenesdiás
A közel 150 éves regős típusú, kevésbé megőrzött díszes bálványos prést még Molnár Tamás nemeshetési polgár déd...
Antik kályhák Gyűjteménye - Gyenesdiás
Eredeti katalógusok alapján felújított 1880-as évek Európájában használatos öntöttvas kályhák, melyek 100-200 év kö...
A Pilikáni út végétől induló Szoroshadi út a Pilikáni erdő és a Meleghegy között húzódik végig. Elbeszélések szer...
Kerek-hegy, Kűmell - Gyenesdiás
A Kűmell a hegység nyugati részén levő, a Lőtéri utca felett meredeken emelkedő, közel 30 m magas páros dolomitszikla-fo...
Diási Játékstrand - Gyenesdiás
A Diási Játékstrand a környék egyik legszebb és legaktívabb strandja, ahol családbarát szolgáltatások, szórakoztató a...
A kisgyermekes családok által igen kedvelt strand varázsa nyugalmában és szép természeti környezetében rejlik. Míg gyerm...
Diás-strandi Élménypark - Gyenesdiás
Nagyszerű élmények várják a Diási Játékstrandon, hisz kedvezményes jegy megvásárlásával rengeteget játszhat egész n...
Spiderland Kalandpark - Gyenesdiás
A gyenesdiási kalndpark a csillebérci, a zamárdi és a mecseki kalandpark mintájára közvetlenül a Gyenesi Lidóstrand melle...
Állatfarm - Gyenesdiás
Kedve volna kipróbálni milyen is kecskét fejni? Esetleg gyermek szívesen etetne háztáji állatokat? Látogasson el Gyenesdi...
Kályha történeti kiállítás és fazekasműhely
Sütés, főzés, fűtés a XIX. sz. vége, a XX. sz. elejének falusi otthonaiban - a kiállítás a fazekasműhelyben készült ...
II. Balatoni Hal- és Termelői Piac
Végre itt a tavasz és április 14-án du. 15 órakor újra megnyitja kapuit az II. Balatoni Hal- és Termelői Piac Gyenesdiás...
Május utolsó hétvégéjén koncertek várják a Hévízre látogatókat.
Májusban két alkalommal is kerékpártúrák indulnak Hévízről a Balaton partra.
Zalakaros Magyarország legvirágosabb városa, mint fürdőhely, elsősorban gyógyvízéről és gyógyfürdőjéről ismert, ám a zalai dombok ölelésében elterülő hangulatos kisváros és kö...